MesterNeked_Takker_1920_03_BANNER
a tökéletes
tisztaság
egy fontos
lépés az
egészséghez!
MesterNeked_TAKKER_500_mobile_BANNER
a tökéletes
tisztaság
egy fontos
lépés az
egészséghez!

takarítás

A takarítás bizalmi munka

ezt mi is így kezeljük

Nem engedünk be bárkit a lakásunkba. Először barátoknál kezdtünk el dolgozni, később ajánlások alapján jártunk ki különböző helyszínekre. Kizárólag lakóingatlanok és kisebb üzlethelyiségek (pl. szépségszalonok, masszázsszalonok, magánrendelők) takarítását vállaljuk. A legtöbb esetben a tulajdonos tisztítószereit alkalmazzuk, de igény és felár esetén ipari takarítószereket biztosítunk, melyek hatékonyabbak mint a háztartási szerek. Első körben egy személyes megbeszéléssel kezdünk, hogy jobban megismerjük egymást. Miután átbeszéltük az igényeket jön egy próbatakarítás ami alapján el tudja dönteni az ügyfél, hogy megfelel-e neki a munkánk. Ezután megbeszéljük azt is, hogy milyen rendszerességgel van ránk szükség és mik a pontos igények a takarítási folyamatokat illetően. Ezek után tudunk szerződni is és egyedi árakkal dolgozni. Általában óradíjjal dolgozunk, de ha már látjuk a helyszínt akkor egy konkrét összegben is meg tudunk állapodni.

amire biztos, hogy szükségünk van

választható szolgáltatások:

Pipere vagy hétvégi takarít

Felújítás utáni komplett takarítás

Ablaktisztítás (külön is rendelhető)

Az ablakok tisztántartása egy nagyon fontos feladat, mivel az ember minden esetben beltérből ezen keresztül tud kapcsolatot tartani a külvilággal, ezen keresztül tájékozódunk az időjárásról, és az éltető napfény is ezen keresztül jut be hozzánk. Emiatt az ablakoknak tisztítása egy kiemelkedő feladat, hiszen az időjárás viszontagságai hamar meglátszódnak rajta – értsd: esőcseppek. Alapvető feladatai közé tartozik, hogy az ablakpárkányt, és az ablakkeretet, a tokot kívülről, belülről portalanítsuk, és lemossuk. Az ablak tisztítása pedig vegyileg történik, kívülről és belülről egyaránt. Szolgáltatási körünkbe tartozik még az ablaktisztítás folyamata mellett a redőnyök és reluxák portalanítása és lemosása is. Kollégánk nem csak az ablakokat és kereteket tisztítja meg, hanem a zsanérokat és a zárszerkezetet is lekezeli, megolajozza.
így dolgoznak mestereink

takarítás

takarítás

takarítás

takarítás

árlista
Általában felmérés után egyedi árképzéssel dolgozunk, de óradíjat számolunk


Kiszállási díj

Budapesten

3.000 Ft.-tól


óradíj

Minimum 4 óra

3.500 Ft.-tól

csak ablaktisztítás

Kiszállási díj: 3.000.-tól

500 Ft.-tól/m²
Köszönjük, hogy megtekintette ajánlatunkat. Amennyiben felkellettük érdeklődését várjuk jelentkezését valamelyik elérhetőségünkön.

AZ ÁRAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!

Hívjon, hogy megoldhassuk!

Nekünk az elégedett ügyfél a legjobb reklám!

    Válasszon szolgáltatást:

    Hozzájárulok személyes adataim megadásához. / Adatait kizárólag kapcsolattartás céljából kérjük, melyet bizalmasan kezelünk, harmadik félnek nem adjuk át semmilyen más felhasználásra. A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.

    cím:

    budapest egész területén
    és pest megyében

    telefon:

    +36 70 477 3400

    munkaidő:

    h-p: 8:00-18:00
    hétvégén előjegyzésre

    Call Now Button